Salzburgi Dóm
Salzburg számos temploma közül a dóm a legjelentősebb szakrális építmény. Hatalmas kupolájával és két tornyával a városkép meghatározó eleme.
A salzburgi dóm a korai barokk lenyűgözően monumentális épülete. A látogatót untersbergi márványból készült pompás főhomlokzat fogadja, ahonnan négy hatalmas szobor tekint le: Péter és Pál apostolok kulccsal és karddal, valamint Rupert és Virgil a tartomány két védőszentje sós hordóval és a templom kicsinyített másával. Az oromzaton található két címer a dóm két építtetőjére, Markus Sittikusra és Paris Lodronra emlékeztet. A Dómtér a Mária-szoborral egy átriumot alkot, itt adják elő a Salzburgi Ünnepi Játékok keretében minden nyáron a „Jedermann“ című színdarabot, télen pedig adventi vásár helyszíne.
A dóm legértékesebb kincsei közé tartozik az 1311-ből származó, bronzból készült keresztelő medence oroszlánokkal (1200), amelyben már Wolfgang Amadeus Mozartot és Joseph Mohrt, a „Csendes éj, szentséges éj“ c. dal szerzőjét is keresztelték. Említésre méltó a pompás főorgona, a Schneider-Manzell, Mataré és Manzú kézjegyeit viselő főkapuk és a hét harang. A dómmúzeumban 1300 év egyháztörténetének további számos kincse látható.
A salzburgi dóm története szorosan összefügg a salzburgi uralkodókkal és egyházfőkkel. Több alkalommal pusztította tűzvész, majd újjáépítették és kibővítették. A székesegyház három felszentelésének évszáma - 774, 1628 és 1959 - a kovácsoltvas kapun látható.
A 767-ben, Virgil püspök idején épült első katedrálist 774-ben Péternek és Rupertnek szentelték. Az 1167-es tűzvész után 10 évvel III. Konrád érsek még pompásabb székesegyházat emeltetett: ez volt a leghatalmasabb román stílusú dóm az Alpoktól északra. E két korábbi templom maradványai mind a mai napig láthatók a kriptában.
1598-ban újabb tűz pusztította el a dóm nagy részét. Wolf Dietrich érsek az újjáépítés során elég könyörtelenül bánt a templommal. Elfogatása és halála után Markus Sittikus fejezte be a művet. Santino Solari építőmestert bízta meg, hogy tervezze és építse meg az első korai barokk templomot az Alpoktól északra. Az új székesegyházat 1628-ban Paris Lodron érsek szentelte fel. 1944-ben egy repülőbomba okozott kárt a kupolában és a szentély egyes részeiben. A salzburgi dóm végül 1959-ben nyerte vissza eredeti pompáját. Belsejében kb. 900 ülőhely található.
Székesegyház:
Január, Február: Hétfő-Szombat 8-17 óráig, Vasárnap és ünnepnapok 13-17 óráig
Március-Július: Hétfő-Szombat 8-18 óráig, Vasárnap és ünnepnapok 13-18 óráig
Augusztus: Hétfő-Szombat 8-19 óráig, Vasárnap és ünnepnapok 13-19 óráig
Művészeti időszak: változó nyitvatartás a Jedermann próbái/előtadásai alatt, száraz időjárás esetén!
Szeptember-Október: Hétfő-Szombat 8-18 óráig, Vasárnap és ünnepnapok 13-18 óráig
November: Hétfő-Szombat 8-17 óráig, Vasárnap és ünnepnapok 13-17 óráig
December: Hétfő-Szombat 8-18 óráig, Vasárnap és ünnepnapok 13-18 óráig
A szertartások és a délutáni zene alatt nem lehetséges a látogatás.
A „Jedermann” próbái és előadásai miatt júliusban és augusztusban bizonyos napokon változhat a zárási idő.
- 2025.12.08: nyitva 13-18 óráig, hozzájárulási díj, délutáni zene nincs, 14 órakor székesegyház vezetés
- 2025.12.24: nyitva 8-16 óráig, egész nap nincs hozzájárulási díj, délutáni zene nincs, székesegyház vezetés nincs
- 2025.12.25: nyitva 13-18 óráig, nincs hozzájárulási díj, délutáni zene nincs, székesegyház vezetés nincs
- 2025.12.26: nyitva 13-18 óráig, hozzájárulási díj, délutáni zene nincs, székesegyház vezetés nincs
- 2025.12.31: nyitva 9-17 óráig , hozzájárulási díj, délutáni zene nincs, 14 órakor székesegyház vezetés
- 2026.01.01: nyitva 13-18 óráig, hozzájárulási díj, délutáni zene nincs, 14 órakor székesegyház vezetés
- 2026.01.06: nyitva 13-17 óráig, hozzájárulási díj 13 órától, délutáni zene nincs, 14 órakor székesegyház vezetés
Székesegyház kripta:
Hétfő-Szombat 10-17 óráig, Vasárnapok és egyházi ünnepek 13-17 óráig
Székesegyház vezetés:
„A Salzburger Székesegyház - Napi vezetés“
Napi 14 órakor, német nyelven
Találkozóhely: Székesegyház elülső hallja
Időtartam: kb. 40 perc, max. 25 fő
Témavezetések:
Évközben: előzetes egyeztetés alapján a +43 662 8047-6640 telefonszámon, andrea.feuerstein@eds.at
Délutáni zene:
„Különleges hangélmény a Salzburger Székesegyház egyedülálló orgonáiban“
Napi, kivéve vasárnapokon és ünnepnapokon
Időtartam: kb. 30 perc (12-12.30 óráig)
(Állapot: 2025.10)
Fenntartási hozzájárulás felnőtteknek € 5,00
Gyerekek és fiatalok 18 éves korig ingyenes
Audioguide (gyerekeknek is) € 3,00 (fenntartási hozzájárulás mellett)
SalzburgCard: kedvezményes fenntartási hozzájárulás € 3,50
Székesegyházi vezetések:
Felnőttek € 9,00
Gyerekek és fiatalok 18 éves korig ingyenes
Székesegyházi vezetés egyedi megállapodás alapján:
Költség túránként (45 perc) minimum € 100,00 (1-8 résztvevő) vagy € 12,00 / fő (9 résztvevő felett), Időpont egyeztetés: info@salzburger-dom.at
Jegyek kaphatók a Székesegyház előcsarnokában és a webshopon
Zenés műsor délben:
Felnőttek € 9,00
Gyerekek és fiatalok 18 éves korig ingyenes
Jegyek kaphatók a Székesegyház előcsarnokában vagy a webshopon
(Állapot: 11/2024)
Képek
Kapcsolat
Domplatz 1 a
5020 Salzburg